MENÜ

Hajdúsámson U-19
Hajrá Sámson

 Eldőlt: Edzőváltás történt a Hajdúsámson Se U-19 es csapatánál Tóth Mihály helyét Molnár Ádám vette át és 2012.07.18 án meg kezdi a csapat a felkészülést a 2012.08.18 án rajtoló 2012-2013 as bajnokságra. Tóth Mihály önként ált fel a kispadról hiszen tudni való hogy játékvezetőként is tevékenykedett az elmúlt fél évben. Az MLSZ úgy határozott hogy nem lehet vezetőedző hanem csakis kimondtottan játékvezető. Reméljük viszont látjuk még Hajdúsámsonban valamelyik csapat irányítását átvéve újjab éremmel gazdagíthatja a Sámoni labdarúgás történelmét.

Tóth Mihály: Az életben előfordul hogy válasz út elé érkezik az ember és azt a döntést kellet  meghozni ami a legjobb számomra most lehetőségem nyílik arra hogy kipróbáljam magam játékvezetőként komolyabb feladatokat ellátva. A fiúkkal is megbeszéletem a dolgokat és ők is tudomásul vették a döntésem és támogatnak én is ugyan így teszem hiszen ha nem vezetek mérkőzést és időm engedi akkor kint leszek a mérkőzéseiken valamint ha valamiben tudok segítem őket. Sok sikert kívánok edző kollégámnak Molnár Ádámnak és üzenem hogy csak türelmesen.

Vezető Edző: Tóth Mihály 1987.06.10. 

Eredmények edzőként: Nemzetközi Torna 2.helyezés Hajdúsámson gyerek U-13 csapat 2009-2010

                                   Megyei I.osztály 3 helyezés  Hajdúsámson serdülő U-16 csapat  2010-2011

                                   Megyei I.osztály 3 helyezés   Hajdúsámson Ifjusági U-19 csapat  2011-2012

A Hajdúsámson SE U-19 es csapata a 2011-2012 es Hajdú Bihar Megyei Labdarúgó Szövetség által kiírt versenysorozatban a 3. helyet szerezte meg és történelmet írt hiszen Ők szerezték a legtöbb gólt egy szezonban 108 at és a legkevesebbett kapták 32őt illetve 20 mérkőzéses veretlenség is felírható ez mindent elmond a gárdáról. SZÉP VOLT FIÚK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

 

Elérkezett az utolsó forduló és nem lehetett tudni hogy ki hogyan végez hiszen mindenki egy időben játszotta utolsó Bajnoki mérkőzését így fiataljaink is akik Polgárra látogattak és nem titkolt szándékuk az volt hogy győzni karnak. Ősszel a két gárda 1-1 es döntetlent ért el Hazai pályán tartalékosan az Őszi bajnok Polgárral szemben. Nagy meleg várta játékosokra így joggal kérte ki Tóth Mihály az ivószünetet játékosai számára. Kiegyensúlyozott találkozóra számított a nagyérdemű de a Sámsoni legények hamar megmutatták hogy hiába vendégként szerepeltek ők a dominánsok a találkozón és a kezükben tartották a mérkőzést. A csapat a mérkőzés végét követő 3as szípszó után önfeledten ünnepelt hiszen ez azt jelentette hogy 3. helyezet lett a 2011-2012 es szezonban ami annak is köszönhető hogy remek tavaszi hajrát vittek végig és rendkívül kiemelkedő 20 mérkőzéses veretlenségi mutatót állítottak fel és emellett a legtöbb gólt szerezték 108 at rúgtak a szezonban és csak 32 gólt kapott a csapat.Egy biztos ez a gárda megérdemelten végzett a dobogón.

Edzői Nyilatkozat: Nagyon boldog vagyok hiszen kitűztünk egy célt a szezon elején és sikerült teljesítenünk a tavaszi forduló nagyon fontos volt számunkra hiszen minden mérkzésen jól kellett szerepelnünk hogy odaérjünk. Ezek a srácok olyan dolgot hajtottak végre amit nem sok csapat mondhat el magáról. Büszke vagyok minden játékosomra és sikerült megmutatni hogy egy csapatként küzdünk akkor sikeresek vagyunk. 2012 júnis 30 a sportbálon átvesszük a megérdemelt érmeinket pihenünk kb 2 hetet és elkezdődik a felkészülés az új szezonra. Azt még nem lehet tudni hogy Tóth Mihály fogja e irányítani a srácokat de az biztos elkezdet valamit a sámsoni utánpótlásban aminek meg is van az eredménye.

Mérkőzés jegyzőkönyv:

Polgár-Hajdúsámson 3-8 (2-4)

Hajdúsámson: Bugjó(Zoványi87),Bucskó Zs,Szabó,Éger,Csurka(Papp64),Máté D(Bodnár87),Béres(Kozák87),Salánki(Lakatos67),Kardos,Radóczi,Olajos(Bucskó I.87)

Gól: Olajos 3 (18;43;85) Kardos(3) Béres(67) Bucskó Zs(88) Radóczi (77) Éger (39)

Sárga: Béres 34 Kardos 51

 

Újabb Bajnoki várt fiataljainkra méghozzá azt a Kabát fogadták akik az utolsó 5 mérkőzésüket megnyerték így joggal lehetett arról beszélni ha a fiaink nem nyernek elbúcsúzhatnak a dobogótol. Tóth Mihály fiataljai tavaly 2-0 ás győzelmet arattak Kabán és bizakodva várta a találkozót. A mérkőzésre ismét szép számmal kilátogató közönséget maximálisan kiszolgálta a csapat hiszen megnyerő játékkal és magabiztos teljesítménnyel hajtottak és 6-0 ás hazai győzelmet hozott a találkozó. Szépen búcsúzott a csapat a közönségtől akik vastapssal köszönték meg ezt a mérkőzést.

Edzői Nyilatkozat: Bevallom egy kicsi félsz volt bennem a mérkőzés előtt hiszen egy erőss ellenfél érkezett hozzánk de láttam a srácokban az elszántságot hogy nyerni akarnak és ennek elérése érdekében mindent megtettek egymásért amit jó volt látni a Kabai csapat hátát kidörzsölte a háló az első 15 perc után és örülök hogy szépen sikerült a búcsú a hazai publikumtól a jövőhéten az utolsó mérkőzést játszuk ahol lépeselőnyben vagyunk az üldözőktől szemben hisz egy döntetlen elég a 3. hely megszerzésére de mi mindíg a győzelemre hajtunk. Gratulálok a srácaimnak megérdemelten nyertek hajrá Sámson.

Mérkőzés jegyzőkönyv

Hajdúsámson-Kaba 6-0 (2-0)

Hajdúsámson: Bugjó(Zoványi73)Bucskó Zs,Szabó,Éger,Papp(Csurka76),Máté D(Lakatos82),Béres(Galla76),Salánki(Bodnár85),Kardos,Olajos,Radóczi

Gól: Radóczi 2(72;80) Béres 2 (59;66) Olajos(36) Kardos (4 11-ből)

Sárga: Kardos 61

 

Újabb Bajnoki mérkőzésen vannak túl fiataljaink akik ezuttal Ebesre látogattak abban bízva hogy el hozzák a 3 bajnoki pontot és ha győznek a 3. helyre léphetnek a tabellán hiszen a rivális Polgár botlott. A mérkőzésre jó kedvel érkeztek a focistáink hiszen teljes kerettel 18 játékossal érkeztek. Tavaly 2-2 es döntetlent ért el egymás ellen a két gárda. A mérkőzés első félidejében 4x míg a második félidőben 7x voltak eredményesek fiataljaink és magabiztos játékkal 11-0 ra nyertek. De Tóth Mihály elégedetlen volt a látottakkal és 1-2 ember játékával.Annyi biztos hogy fiataljain nagy lépest tettek a 3.hely elérése érdekében és bízzunk benne hogy ez a lendület ki tart az utolsó 2 bajnoki fordulóban is, ezen a héten Szombaton Kaba látogat Hajdúsámsonba de nem lessz egy sétagalopp hiszen a vendégek sorozatban nyerik a mérkőzéseiket bízzunk hogy a sámsoni ifistáink meg tudják állítani őket. Tóh Mihály vezetőedző mindent bevet a győzelemért és megkérte a felnőtt csapat trénerét hogy az utolsó 2 bajnoki mérkőzésre Olajos Gergő játékjogát adják oda az ifjusági csapatnak.

 

Edzői Nyilatkozat: Elősször is szeretném megköszönni az Ebes csapatának a sportszerű hozzáállását.Az eredmény láttán azt lehet gondolni hogy könnyű mérkőzés volt, de sajnos 1-2 játékos már a mérkőzés elején nem kellő motivációval futbalozott és nem voltam vele megelégedve, végig deffenzíven és néhol akarat gyenge játék mutatkozott folyamatos játék pedig nem is nagyon volt ha ez egy edző mérkőzés lett volna akkor 10 mezőnyjátékosból 6 ot már 10 perc után lehoztam volna. Ez a teljesítmény nagyon kevés lesz a soron következő bajnokin ahol a 3. hely sorsa fog eldőlni hiszen ha nem nyerjük meg ezt a találkozót akkor kevés esélyünk marad a dobogóra. Mindent egybevetve jó gól arány javító mérkőzés volt ez számunkra Gratulálok a csapatnak a 11 megszerzett gólhoz csak így tovább.

 

Mérkőzés jegyzőkönyv:

Ebes KKSE-Hajdúsámson 0-11 (0-4)

Hajdúsámson: Bugjó(Zoványi46),Csurka(Kaposvári46),Szabó,Éger(Bodnár86),Bucskó Zs,Papp,MátéD(Kozák78),Béres(Galla58)Radóczi(Lakatos72),Huri,Kardos(Bucskó I 82)

Gól: Radóczi 4(6,9,52,67) Kardos 3(42,71,75) Huri 2(30,78) Béres (49) Galla(88)

 

 

Hétvégén újjab bajnoki mérkőzés várt a fiatalokra méghozzá a Nagyhegyes személyében Tóth Mihály bizakodó volt a mérkőzés előtt hiszen tavaly magabiztosan 5-1 re nyertek Nagyhegyes vendégeként. A csapatból hiányzott Szabó Gergő aki a keddi edzésen ismét rásérült a jobb  bokájára amelyikel a felkészülési időszakban is probléma volt, illetve Huri Márkó eltíltálsát töltötte Így az ő helyére bekerült a Felnőtt csapatból kölcsönkért Molnár Zsolt és az újból viszatért Lakatos Máté aki tanulmányai miatt hagyta félbe a labdarúgást. A mérkőzés elején már a sámsoniak odaszögeszték a kapujukhoz a vendégeket és már 10 percnyi játék után 3 góllal is vezethettek volna a hazaiak de milyen a fodrulat ami kimaradt a másik oldalon bement a vendégek 2 helyzetből 2 gólt értek el és 2-0 volt a mérkőzés állása majd egy kicsit magukhoz tértek fiataljaink és rövid időn belül egyenlítettek majd 15 percel a félidő vége előtt újból betaláltak majd ezt követően percenként estek a gólok a hazaiak minden helyzetet értékesítettek így 7-2 vel mendtek az öltözőbe. A második játékrészre már csak az volt a kérdés mennyi lessz a vége és ott folytatódott ahol abba maradt. A második félidőben még 9 gólt szereztek fiataljaink és beállították a csapat egész éves  gólrekordját 16-2 vel Szép volt fiúk!

 

Edzői Nyilatkozat: A mai mérkőzésen bíztam a játékosaimban hiszen a múltheti döntetlenünk a pályának volt öszönhető ahol akadozott a játékunk és nem tudtuk azt játszani amit mi tudunk. Sajnos a mérkőzés elején nem sikerült gólt elérnünk majd hirtelen kaptunk 2 gólt ami elkerülhető lett volna ha egy kicsit jobban figyelünk. A mérkőzést végig a kezünkbe tartottuk és nem engedtük ki   a mérkőzés irányítását  magam is meglepődtem a félideji 7-2 es álláson és jó lett volna végeredménynek is de az volt a legszebb hogy a srácok nem álltak le a biztos vezetés tudatában hanem folyamatosan helyzeteket alakítottak ki és rendre gólt értünk el belőlle, illetve fegyelmezetten és csak a labdával foglalkoztak. Mindent egybevetve ha a helyzeteinket gólra váltjuk akkor ez a szám húsz fölé is mehetett volna .Külön öröm hogy Zoványi Gergő 11 est hárított így egy löketet adott a srácoknak.Nem vagyok telhetetlen remélem maradt még gól a lábakban jövőhétre is hiszen  Ebesre utazunk és elszeretnénk hozni a 3 pontot de ehez ezt a győzelmet el kell felejteni hiszen minden héten új mérkőzés vár ránk amire maximális felkészültség és odafigyelés szükséges. Gratulálok a csapatomnak és bízom a jó folytatásban. Szép volt srácok!!!!!

 

Mérkőzés Jegyzőkönyv

Hajdúsámson-Nagyhegyes 16-2 (7-2)

Hajdúsámson: Bugjó(Zoványi 52),Csurka(Kaposvári 60),Éger(Bucskó I 72) Papp,Bucskó Zs,Máté D(Kozák 77),Molnár,Salánki,Béres( Lakatos 72),Kardos,Radóczi

Gól Radóczi 4 (15,37,42,61) Kardos 3 (38,79,89)  Bucskó Zs 3 ( 36,46,51) Molnár 2 ( 41,63) Béres (24)

Éger (74) Salánki (54) Lakatos (76)

Sárga: Csurka (18) Salánki (72)

Hírek

  • Vezetőedző
    2012-07-16 19:06:17

    Molnár Ádám 

  • Első edzés
    2012-07-16 19:05:42

    2012.07.18 Szerda 

Asztali nézet